Bemutatkozás

Zenészcsaládban született, édesapja (Berki Károly) édesanyja (Berki Mónika), testvére (Berki Vanessza). 2004.06.19 – én született, Nagykárolyban.


Gyerekszínészként:
2015-ben 12 évesen, édesanyja biztatására jelentkezett a Magyar színjátszó csoporthoz. Tehetségére felfigyelt Kolbaszer Erzsébet így Patrik alakíthatta a Szegénylegények tragikomédia egyik főhősét. Utóbb szerepet kapott a Szentpétervári esték, Brüsszeli utakon, Gőgös asszony, Az elbűvölő szörnyeteg, Pályaválasztás, Minden ablak alatt, című színdarabban is, ahol szintén főszerepet játszott. Fiatal kora ellenére szakmai múlttal,  és tapasztalattal rendelkezik.  Korát meghaladóan precízen, odafigyeléssel felelősségtudattal végzi a rábízott szerepet. 2017- ben társulatot alapított, ahol színházi produkciót írt és rendezett.


Előadóművészként:
2015-ben énekelt először színpadon, egy kis zenekar szólistájaként.  2016-ban mindössze 13 évesen, az Eurpai Unió  vendég szereplésre hívta Brüsszelben, ahol prózát, és  cigánydalokat adott elő országos képviselőknek, államtitkároknak, minisztereknek, az Európai Unió Parlamentjében. Ettől a perctől kezdve több újságában megjelent, rengeteg helyen lépett színpadra. Kiemelkedően tehetséges fiatal fiúnak tartották.  A 2018-as évben Balogh Tünde magyarnóta/cigánydal énekesnővel  duetezet.  2019- ben megjelent az  ” Elmegyek én az éjszakába mulatni ” és  a  ” Kezd a hajnal hasadni ” című lemezek. 2020-ban megjelent Ibike blue támogatásával harmadik hanglemeze, illetve első DVD lemeze, melyen világhírű magyar – roma művészek állnak a háta mögött, közöttük a 100 tagú cigányzenekar szólistája, valamint Mága Zoltán hegedűművész cigányzenekara. A felvételt a Hatoscsatorna stábja rögzítette, Diener Róbert szervezésében, Paor Lilla, ès Berki Patrik, Dr. Gyarmati-Paor Zoltán rendezésében.  

Berki Patrik zenei, színészi, írói pályáján a legfontosabb tényező talán a hitelesség. Ez a kulcsa annak a csodás érzésnek, ami elfogja az embert, ha dalait,  szerepeit hallgatja/nézi. 

” Fontos küldetésemnek érzem, hogy a mai fiatal generáció, a korosztályom megismerjék és újra szeressék ezeket a dalokat.”

A rádiós és televíziós showműsorok rendszeres szereplője. Magyarország és Románia egyik legtehetségesbb gyerekszínésze, aki már 14 évesen műsorvezető és szerkesztői állásajánlatot kapott a Bredd rádióban Magyaroszágon.  Fontosnak tartja a hagyományőrzést, ezen belül a muzsikus cigányoknál megszokott  zenei hagyományokat őrzi, és terjeszti. Ezen művészeti ágazata magyarnóták, csárdások és cigánydalok közvetítése a néző és a hallgatóság felé.  

Mottója: ” Művészetemmel a békesség hídját  építem  roma és a magyar emberek között”

A magyar és roma kultúráért dolgozik. Berki Patrikot  nem nehéz megtalálni az interneten, sok bejegyzés és találat mutatja szereti őt a közösségi média világa, anélkül,  hogy a rosszízű celeb szereplés érzése megjelenne vele kapcsolatban. Ez azért lehet, mert emberi értékeket képvisel, mutat be, és odafigyel az érték és a bulvár közötti kényes egyensúlyra.

Rendezőként:
Színdarabot írt és rendezett. 2020-ban saját DVD lemezét, televízió felvételét rendezte. Televízió stábot is vezényelt. 

2021- ben a GG Production-nal  kezdett el dolgozni, elkészítették a Love Story, Piel Morena, Ave Máriá videóklippeket, melyeket digitális lemez formájában jelentettek meg. 

2022-ben a GG Production által gyártott Kísértés az erdő mélyén című horror film rendezője, forgatókönyvírója lett. 

2023-ban bemutatták a Kísértés az erdő mélyén című filmet a Budapesti Lurdy Moziban, 2024 január 4-én pedig az ADS Service forgalmazásában vod alkalmazásokban. 

Megjelent az Egyetlen egy boldog percre, Jajj de máltos vagyok, és a Szomorú vasárnap című videóklippek. 2023-ban a Drone Sky Levelssel dolgozott együtt.  Csatlakozott az RNR Művészeti ügynökséghez. 

 

Scroll Up